lamas end war
FAIL (the browser should render some flash content, not this).

Becup 2010.

2010. szeptember 2. (11:28) | $M & dRz.
lamas hozz�sz�l�s

 

Elsõ nap:

 

IRi és vvt. a keletibe érkezett Mosonmagyaróvárról és ott ólálkodtak, amíg a daru felvette õket kocsival, majd jöttek értem Zuglóra. Sajnos a két láma késett 20 percet, így nekem élvezettel kellett néznem addig, ahogy a bíróság épülete felé jó pár kisebbségi tartott a beidézésre. Útközben még volt idejük megnézni két kocsit, hogy nyitva hagyták-e, de sajnos zárva voltak, így az egyiket fel kellett törni :((( A kocsiból nem vittek el semmit, magát a kocsit gondolom nem volt kedvük elvinni, mert menni kellett a tárgyalásra.

Megérkeztek kis csúszással a lámák, és egybõl beélesítettük az árpi által hozott gps-t, hogy odataláljunk a Pestszentimrei sportkastélyhoz. A címet persze egyikünk se jegyezte meg, én a kerületet tudtam, aztán még a Kisfaludy név is beugrott a darunak. Árpi nem tudta hogyan írják római számmal azt hogy 18. (XVIII.), így valahogy a 9ik kerületbe vitt minket a gps. Persze én már közben mondtam, hogy a Hungárián kell menni, nem pedig Buda irányába :DDD

Végül sikerült megérkeztünk, ahol a Locke már nagy izgalommal várt minket. Sikeresen lecuccoltunk, majd készültünk átvenni az öltözõ kulcsát, amit sajnos nem adtak még oda, menjünk vissza 2-re. 2 kor mondták, hogy 3 ra, 3 kor - 4 re , 4 kor 6-ra, 6 kor

8 ra, míg végül 2 csoportmeccs között bemondták van 10 percünk átvenni :D:D:D:D

Sajnos az elsõ meccsünk (abearth ellen) mindkét oldalon problémákkal zajlott, nálunk a darunak volt egy láthatlan bug, míg ellenfelünk közül az egyik kifagyogatott, és a meccs így végül döntetlen lett.  Aztán jött az anci ellen, ami bár vereséggel zárult mégis élvezetes meccs volt, nekem a 2 multi kill miatt, Árpinak meg a Kodiak lebökése miatt :D

 

Aztán elmentünk bevásárolni sört :D Elõtte én még megadóztattam a Moonfire-t egy Heinekennel. Aztán iszogatunk egy darabig majd elmentünk aludni, az öltözõ méretei és Árpi lábszaga miatt felmentünk a lelátóra. Amíg árpi bohóckodott nem nagyon bírtunk elaludni, elmesélte Csöpi teve történetét, akit felvágtak a sivatagba és belebújtak, hogy ne fagyjanak meg.

 

Második nap:

 

Másnap reggel incentive ellen ugyanaz lett az eredmény mint anci ellen :D de az iri azt állítja, hogy acet lõtt, de ez majd még kiderül :D Aztán rendeltünk pizzát, amivel Hentest is megkínáltuk :D

            A csoportból harmadikként kerültünk tovább, és a rájátszásban elsõ ellenfelünk az osztrák Stofftiere Online e.V. Alps , akiktõl csúnyán kikaptunk, és így lekerültünk alsó ágra. Szerencsénkre, legalábbis azt hittük, könnyû ellenfelet kaptunk ki, a Creative multigaminget. A pörgés az megvolt az elsõ kört lazán lehoztuk trainnen, de aztán feltünt valaki, valami Dante nevû admin, aki nagyon szívünkbe lopta magát azzal, hogy kijelentette nem éles a meccs, mivel nem bírta szedni a bombát. Itt egy kicsit elkattant az agyunk, ugyanis amikor mindenki beírja hogy PONTR(.r) akkor a meccs automatikusan kezdetét veszi, és mivel alaphelyre volt téve a bomba, így csak abban az esetben nem bírta szedni, ha nincs bebindelve neki, vagy kontakthibás a gomb amire bindelte. Itt egy kicsit megtörtünk, bár ezt nem lehet kifogásként említeni, de akárhogy is, szerintem ha minden zökkenõmentesen haladt volna, akkor nem esünk ki a ritmusból és lehozzuk ezt a meccset. Vigaszágon elvertük a Downfallt, talán ez volt a legjobb meccsünk, hiszen itt 12:3 ról fordítottuk meg a gyõztesek személyeit. De a csöpi admin itt is bekavart, a kés acemmel amivel eldönthettük volna a kört, kijelentette hogy nem éles :) itt már kissé jobban ideges lettem én is, de végül hoztuk a meccset.

Ezután már nem is akartunk játszani, hiszen bemondták hogy hamarosan sör :D A system ellen gyorsan kikaptunk és mentünk inni :DDD

            A sör finom volt, bár a mennyiséget keveseltük :D Így bevásároltunk vodkából meg narancsüdítõbõl, plusz sörbõl. A lelátón meg a tetõn iszogattunk majd bejelentették a karaoket. Az este fénypontja pedig minden bizonnyal az volt, amikor megláttam irit és Árpit énekelni,  úgy sírtam a röhögéstõl és felszaladtam a tetõre :D 

Hajnalig elvoltunk  és mikor a többiek már aludni készültek én még gondoltam kinn maradok. sN.-nel meg a Moonfire-rel hülyültünk, majd csatlakozott ToMMo is a ballantines wiskeyevel XD közben akik eljöttek a büfé melletti folyosón panaszkodtak árpi lábszagára :S

 

Harmadik nap:

 

Kissé másnaposan ébredve 3 órás alvás után, néztük ahogy az endless elveri az ancit, majd indulni kellett a vonathoz. Idõben kiértünk, de én voltam olyan kész, hogy elfelejtettem felszállni a vonatra :( így 2 órát vártam a köv vonatra megannyi problémával, mint pl leszakadt a pánt amivel a házamat cipeltem stb :) de végül hazaértem én is és az a lényeg :D

Otthon megdöbbenve láttuk mindannyian, hogy az endless 3 ik helyig jutott, gratula nekik, reméljük következõ lanunkon mi is így fogunk teljesíteni.

Mint elsõ lanunk utólag értékelve lehetett volna jobb is a teljesítményünk, igaz nem vittük túlzásba a felkészülést, de reméljük legközelebb jobban össze tudjuk hangolni a szabadidõnket, hogy gyakoroljunk.

Hozz�sz�l�s
�j hozz�sz�l�s

LAMAs CS1.6 PUBLIC
IP: server.lamas.hu : 27065
F�RUM: �szrev�telek

LAMAs CSS


LAMAs CS 1.6


lamas server
nopic
IP:84.2.39.229:27015
J�t�kosok:/
P�lya:
SourceTV:84.2.39.229:27020

Counter-strike 1.6
IP:84.2.39.204:27035
J�t�kosok:/
P�lya:


lamas sponsor

obinet